2015. október 28., szerda

7. rész - Halott szavak.

Sziasztok! :) Meghoztam a 7. részt, kis kihagyás után, amiért bocsánatot kérek.
Na de nem szaporítom a szót, jó olvasást! :)
Ha kedvetek támad kukkantsatok be a másik blogomra: Amikor leszáll az éj -re. <3

*Niall szemszöge*

-Bassza meg, el fogok késni.-ültem türelmetlenül a buszon, ami a sulis bálra vitte a diákokat, úgy fél óránként. Nem egyszerű 600 diákot elfuvarozni és bepasszírozni egy terembe, de azért siethetnének.
Megvilágosodtam, mondhatni. Rájöttem, hol szúrtam el a dolgot, és most szeretném kijavítani.
-Végre!- csaptam össze a tenyerem, miután a busz hangos kerék csikorgással elindult az iskola fele.
Most már csak úgy hasítottunk, na jó, ez azért túlzás volt, de sok biciklist megelőztünk. Úgy éreztem, ez már fél siker.
Az út mindössze 15 percig tartott, de a bál már javában zajlott.
-Siess Rómeó! - veregetett vállon képzeletbe a kis ördög fiókám.
-Nem kell figyelmeztetni,tudom!-rohanásba kezdtem.
Beszaladtam a bálterembe, a sok száz pár már vigadozott, táncolt és bájosan cseverészett egy pohár puncs mellett.
-Milyen aranyos. ha nem lettél volna pancser, most itt lehetnél te is. -korholt a kis gaz fickó
-Hát..itt vagyok.-húztam fel a vállam.-De most nem a báj csevej miatt.
Tovább  kerestem Danyt,mert el kellett neki mondanom neki, hogy mit rontottam el, és hogy szeretném kijavítani.
Ki siettem a kertbe, és  egyből megláttam őt.
A ruhája a hátán kissé jobban ki volt vágva, mint az átlagnak. Csak egy darab madzag tartotta a nyakába a könnyű esésű ruhaanyagot. Kiengedett haja majdnem eltakarta a hátát, éppen csak néhány kis bőr részlet látszott.
Igazán kihívó ruha, csak hogy valaki bekavart a képbe.
Dany nem volt egyedül.
Egy fiú állt vele szembe,már amennyire láttam, mert sikerült olyan szögbe megállniuk, hogy semmit se lehessen kivenni a köztük zajló jelenetből.
-Gyerünk Horan! Ne legyél nyuszi!

*Dany szemszöge*

-Mit keresel te itt?-töröltem le a könnyeimet az arcomról, és az előttem álló fiúra néztem. Fiú...ugyan, csaknem kész férfivé vált. 10 éve láttam őt utoljára. Akkor még kicsik voltunk, utolsó emlékem róla, hogy az anyja berángatja a kocsijukba és gumi csikorgatva elhajtanak.
-Ami azt illeti, csak beugrottam-a szája szélén kis mosoly jelent meg.
-Beugrottál mi? - már szaladtam is oda hozzá, és szorosan átöleltem.
-Na jó, igazából anyunak támadt itt elintézni valója, szóval pár hétig maradok.
-Ez szuper, Josh!- engedtem el a fiút és egy lépést hátráltam.
-Miért sírtál mikor megláttál?
-Régen volt már,hogy utoljára láttalak. Anyukád berángatott a kocsiba, és eltűntél... Csak Niall maradt nekem....illetve már ő sem.
-Hogy érted ezt? Hiszen akkoriban 3-an voltunk a szétrobbanthatatlan trió.
-Minden megváltozott. -lehajtottam a fejem és  összeszorítottam a szeme, annak érdekében, hogy ne kezdjek el újból sírni.
-Mesélj! - a fiú puha ujjait az állam alá csúsztatta és finoman felemelte a fejem, úgy, hogy a szemébe nézzek.
-Miután elmentél , mind szomorkodtunk, de hamar kihevertük, hiszen csak 10 évesek voltunk. A suli is akkoriban kezdett érdekesnek lenni. Niall és én még több időt töltöttünk együtt, de tényleg mindig mindenhová kettesével jártunk. A játszótéren ő lökött, mikor hintáztam, sokszor átjött.
Még lovagolni is elkísért Scar-al.
-Hát ez nem hangzik valami szomorú storynak.- emelte rám a tekintetét, ezzel egyidőben keze a göndörkés barna hajába futott.
-Maradj már, még jó formán bele se kezdtem!-löktem oldalba, köhintettem egyet, jelezve, hogy folytatnám a történetet és belekezdtem ismét....-Szóval, minden jó volt, míg Niall el nem utazott Rióba, úgy nagyjából fél évvel ezelőtt. És ezzel nem lenne semmi probléma, csak rájöttem, hogy lehet, hogy több volt részemről, mint barátság. Nos....ez eléggé bekavart. Jah,és a legjobb rész! - tettem a  vállára a kezem- Összejött valami kurvával!- a szavakat olyan megvetéssel mondtam ki, hogy magam is alig hittem el.
-Az szép.- szája egy kemény vonallá keskenyedett és aprót bólintott. -Mi lett ezek után?
-Kitöröltem mindent vele kapcsolatban. Számomra már halott ember.

*Niall szemszöge*

Ahogy a beszélgetés közben kissé oldalra fordultak megláttam ki s van vele valójában.
Josh Wine, a régi cimboránk. gyerekkori ismerős, de...hogy lehet, hogy Dany őt kiszúrja, engem, aki a 4 méterre áll az eseményektől észre sem vesz?!
-Mert nem veled foglalkozik! Vak vagy, azt a másik srácot ölelgeti.
-Eldugulhatnál néha.-néztem bosszúsan a kis mitugrászra. -Közelebb megyek!-határoztam el, de ekkor Josh valami olyat tett, amire nem számítottam volna. Megcsókolta Danyt. Legalább is, innen hátulról így tűnt.
-Haver, felejtsd el ezt... így már nem éri meg...-hajtotta le szomorúan a fejét a picuri.
-Nem! - még közelebb mentem, abban a reményben,hogy dany észrevesz és végre bevallhatom neki mekkorát hibáztam. De meghallottam a végszavakat.
-"Ő már halott ember számomra!"

A fejezet végére értünk. Hozom a következőt, amint tudom. Addig is jó olvasást! Hagyjatok nyomot ;) 
Viki

1 megjegyzés:

  1. Isteneeeeeeeeeem... szegény Nialler :'(
    Remélem mihamarabb rendeződnek a dolgok, a Diall shipper szívem egyre jobban vérzik :c

    VálaszTörlés