3.rész - Csalódtam benned!

Sziasztok! Nem rég kaptunk egy díjat, amit nagyon köszönünk a Hidegvérű feketeség c. blognak! Valamint, csatlakozott az oldalhoz egy új szerkesztő, hamarosan ő is hoz majd nektek részeket :)
Ma hoztam nektek egy új részt, remélem elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasgatást, és kommentelést ;)
Viki.

A nap halvány sugarai az ablak párkányomat nyaldosták már, mikor kinyitottam a szemem. A fejem pokolian lüktetett, mintha az agyam most akarna kifolyni a szemeimen keresztül. Pár percbe beletelt mire észhez tértem, már ha egy másnaposnál lehet ilyet mondani. Mellettem  Ciara feküdt az oldalán és halkan szuszogott, a takaró félig le volt csúszva a meztelen válláról.
-Basszus! - szitkozódtam magamban. Egyből a takaró alá pillantottam. - Ne, Niall Horan! Mekkora balfasz vagy. - csaptam a homlokomra.
Hogy történhetett ez meg?! Hiszen ez mind nem én vagyok!
Most eszméltem rá, hogy a tegnapi bulizás Ciarával nem egészen úgy sikerült, mint ahogy  akartam volna.
Miután tisztáztam magamban az esti történéseket, kikeltem az ágyból és halkan a fürdőszobába mentem.
Alaposan letusoltam, és megpróbáltam valamelyest rendbe szedni magam, ahhoz képest, hogy pocsékul éreztem magam.
-Az még érthető, hogy te ilyen szarul vagy, de képzeld el Danyt! - korholt a belsőm.
Már megint itt van, utálom, hogy kioktat, ez esetben azonban tudtam, hogy igaza van.
-Dany? Neki ehhez mi köze van?
-Miatta érzed magad ilyen pocsékul, nem? - mosolygott önelégülten. -Csak nézd meg a telefonod.
Vissza akartam kérdezni, hogy mégis mi a francra gondol, de addigra eltűnt. Jellemző.
De..mi? A telefonom?
Visszamentem a szobába, immáron már felöltözve, leültem az ágyamra és felvettem az éjjeli szekrényről a telefonom.
Feloldottam a képernyő védőt és .....

*Dany szemszöge*
Reggel  kilenc fele járt, mikor felkeltem. A szokásos arc mosás, fog mosás , és öltözködés után megnéztem a régóta villogó telefonom.
Bár ne néztem volna meg!
Ezt nem hiszem el... A telefonom kicsúszott a kezemből és halkan  csattant a padlón.
-Az a szemétláda!- huppantam le az ágyra és a párnák közé temettem a fejem.
Nem akartam sírni, de a könnyek csak úgy jöttek. Azt még el tudnám fogadni, hogy ha nem kellenék neki, de ő a legjobb barátom, hogy jutott eszébe hogy ilyen képeket küldjön nekem?
Úgy éreztem itt most csak egy valakire van szükségem.
-Robb! - szóltam halkan, egyből felpattantam.
Lerohantam a lépcsőn és az épp tv-t néző bátyámat átölelve a nyakához fúrtam a fejem és sírtam tovább.
-Hé, hugi! Mi van veled? -ölelt át.
-Niall, ő a bajom! Utálom!
-Ezt nem egészen értem. be avatnál? - kissé eltolt magától, hogy le tudja törölni a könnyeimet.
-Hogy jutott ilyen az eszébe?- motyogtam magam elé - Lefotózta, ahogy smárol valami Brazil macával, és az még csak a kezdet lett volna!-teljesen feldühítettek a történések, így kicsit hangosabbra vettem a hang erőt.
Köztudottan a képek többet beszélnek, ezer szónál, így felrohantam az emeletre és lehoztam a telefonom.
-Szóval több kép is van?-nézett értetlenül a bátyám.
-Nézd végig őket! - a kezébe nyomtam a  telefont. Ettől majd leesik az állad.
Csodák csodájára, Robb álla csakugyan leesett és  furcsa tekintettel pislogott rám.
-Niall nem ilyen.
-Ki bújt a szög a zsákból! - tettem karba a kezem.
-Ugyan Dany, te is tudod, hogy ez nem így van. Biztosan rá vette a lány valamivel. Kis korotok óta ismeritek egymást, sőt mi több a legjobb barátok vagytok. Talán elfelejtetted, hogy Niall volt az, aki 6 évesen "megmentett" -ezt a szót direkt kicsit viccesebben hangsúlyozta- attól a nagy kutyától?! Vagy amikor Tim és a haverjai folyton piszkáltak a hajad miatt a suliba? Ki volt, aki mindig kiállt melletted?- Robb átható "tudodhogyigazamvan" nézése miatt rám törtek az emlékek.
Tényleg volt egy hatalmas kutya az utcánkba, és amikor sétáltam haza megugatott. rettenetesen hangosan morgott rám, nagyon ijesztő volt, így rászoktam, hogy kerülőt tegyek.
Niall segített leküzdeni a félelmem, amellett a ház mellett kézen fogva mentünk el.
A hajamat pedig anyutól örököltem, de az örökké gonosz Tim és a dagadt haverjai folyton kövekkel dobáltak, és boszorkának neveztek, de ő ezt megelégelte, már középiskolába jártunk. Összeverekedett Timmel miattam.
-Na?! Kinek van igaza? - ölelt át Robb.
-De... akkor mégis  miért? Ez akkor sem rá vall.
-Félreértés az egész.
Robb végtelenül naiv volt, még nálam is naivabb. Nem hitte, hogy a barátja valaha is ilyet tenne.
-Felhívom még ma, és tisztázunk mindent.
Egy szót sem szóltam, csak bólintottam párat. Csendes beleegyezés.
Robb elővette a telefonját a zsebéből és megkereste Niall számát.
-Na akkor bizonyítsuk be, hogy Robb Clark-nak mindig igaza van! - száját apró, huncut mosolyra húzta. Száz százalékos volt abban, hogy az a segg fej-mert jelenleg nem tudom másnak nevezni- ártatlan.
Én nem hittem ebben, ahhoz túlságosan jól ismerem Niallt.
A telefon kicsöngött.
Egy csörgés.....Kettő.....
-Haló?-szólt a telefonba egy álmos nyávogó hang.
-Öhm...szia, itt Robb Clark, Niall haverja, ő esetleg ott van a  közelbe?- a bátyám és én is értetlenül ültünk a kanapén, kelett néhány másodperc míg felfogom, hogy ez a hang, biztos Niall spinéje.
-Bocs Robb, de Niall éppen nem ér rá. Amúgy miért keresed?
Elegem van!
Kikaptam Robb kezéből a telefont és belekiabáltam.
-Mit tettél Niallel, te kúrva!
-Álljunk csak meg kis anyám! Engem te nem kurvázhatsz le! Honnan tudsz egyáltalán a  dologról? És ki a franc vagy?
-Daenerys Clark, a pasid legjobb barátja! Ha annyira tudni akarod, Niall küldött képeket rólatok!
-Ahh szóval te vagy az a Dany. Bocs kislány de a te volt legjobb barátod, mostantól velem érzi magát jól. Le szerepeltél.
-Szemét Ribanc vagy!
Folytatni akartam volna a kioktatást de a lány letette.
-Dany, ezt máshogy is el lehetett volna intézni. Mi ütött beléd?
Újra elfogott a sírás, a bátyám meleg, puha mellkasához bújtam, ő pedig a hajamat simogatta.
-Szeretem őt! Érted Robb? Ő volt az aki mindig segített nekem, történt bármi. Nem akartam beleesni, de megtörtént. Hirtelen már többet kezdtem érezni iránta, mint csak barátság, és el akartam hessegetni a gondolatot, de nem tudtam. Ő is máshogy nézett rám, én .... én nem tudtam felfogni az eseményeket... Nem akartam, hogy elmenjen.
-Te szeretted Niallt?-egy ismerős hang szólt a hátunk mögül. Igen meglepettnek tűnt.
-Harry?-nézett hátra Robb.
Felemeltem a fejem és a bozontos fürtös fiú ott állt a nappali bejáratánál és megdöbbenten, egy papír zacskót szorongatva.
Mély levegőt vett, majd mosolyogva így szólt:-Hoztam kávét!

***

Miután Harry és Robb megnyugtattak, a fürtöske felajánlotta, hogy eljön velem sétálni, ha van kedvem. Nekem pedig éppen kapóra jött a friss levegő, így igent mondtam.
-Mióta tetszik neked?
-Hát, kb úgy fél éve.-nyögtem ki szégyenlősen.
Harry kissé meglepetten pislogott.
-Értem.
-Szerinted... miért tette?
-Niall csinált sok baromságot, de egyiket sem tudnám megmagyarázni.
Az utca ahol laktam, egész közel volt egy kis tóhoz.

A tó távolabbi részénél volt egy hatalmas fűzfa, alatta egy pad. Az volt az én padom.
A kis fa padról lehetett látni a tó közepén lévő kis vízköpőt, és az utcát ahonnan lefordultunk a tavat körülvevő kis poros föld utacskára, én kiláttam az ágak közül, de más már nem igen láthatott be. Szerettem ezt a helyet, éppen azért mert ilyen titokzatos volt.
Régen a fiúkkal  nagyon sokat bújócskáztunk. Ha felmásztam a  fára, szinte sose találtak meg.
-Dany, azért jól vagy?-Harry aggódó szemekkel vizslatott.
-Persze, csak... óriásit csalódtam Niallben.
-Igen, azt elhiszem.
Egyszer csak egy hatalmas puha és selymes kéz  simogatta meg az arcom.
-Majd én elbeszélgetek a hülye fejével.
-Köszi Harry.-mosolyogtam.
De ez csak mű mosoly volt, belül széttépett a gondolat, hogy Niall és az a csaj...
-Nem tudja mit veszített.


*Niall szemszöge*

-Szőke hercegem.-ugrott a nyakamba Ciara, miközben omlettet csináltam magunknak.
Apa és anya nem is jöttek haza az  éjjel, gondolom sok dolguk akadt a menhelyen, vagy hol az istenbe...
-Jó reggelt.
-Valami Robb és Dany kerestek téged. Felvettem és mondtam, hogy nem érsz rá. Az a csaj meg nagyon fura volt, lekurvázott.  Mondd, neki küldted el azokat a képeket.
-Mondd el neki az igazat! Hogy nem őt szereted, hanem Daeneryst, csak egy segg vagy és nem vallod be magadnak sem! De engem nem csapsz be, én tudom!-a kis belső hangocska már megint okoskodik.
-Nincs igazad!-szidtam magamban a kicsi én-t.
-Dehogyis nem!  Nagyobb idióta vagy, mint amilyennek gondoltalak. Így mindkettőtöket kínzod, hát nem veszed észre?-be nem áll a szája, a legidegesítőbb belső hangocska akivel eddig találkoztam. nem mintha lett volna bármikor is ilyenem, de attól még roppant bosszantó  tudott lenni.
-Maradj csendben végre, minden áron bűntudatot akarsz kelteni bennem?
Ez az! Végre elment egy kis időre.
-Robb? Azt mondtad Robb?
-Igen, meg a Danyd.-Ciara furcsán féltékenyül ejtette ki Dany nevét.
-Bébi, figyelj!-levettem a tűzról a reggelinek valót és megtöröltem a kezem, majd immáron száraz, piszok mentes kezeim közé fogtam Ciara arcát.-Nincs Danym, oké? Soha nem is volt, és nem is lesz! Te vagy! - ajkaim vadul találtak az övére, és Cia örömmel viszonozta ezt.  Keze a mellkasomon pihent.
Miután elengedtem hátat fordított és a lépcső fele indult.
-Ha te mondod.
A telefonom hangos pittyegése zavarta meg a reggelit.
Harry volt az. Az üzenete váratlanul ért, nem is hittem a szememnek mikor elolvastam.
" Hát Niall, azt hiszem mind csalódtunk benned.  Elmész és máris egy Brazil macával hemperegsz, miközben Dany már visszaszámolja a napokat, nem tudtad mi, hogy ő szeret téged! Hát erről már lekéstél öregem, mert el fogom venni tőled. Ahogy tegnap este te összetörted a szívét. Jól megcsináltad.... Csak tudod, majd ha vissza jössz, neked lesz nehezebb szembe nézni a dolgokkal.Na csá."
-Mi? Hogy Dany.....Dany.... ő engem... szeretett?!-hihtetlenségem az arcomra is kiülhetett, mert Cia kerek szemekkel nézett rám, és hozzám beszélt, de én nem halottam a  hangját.
Idegesen markoltam a telelfont, és a belsőmet próbáltam elérni. Most rá volt szükségem.

Hát gyerkőcök, itt lenne vége a résznek! :)
Remélem mindenkinek tetszett, ha kíváncsiak vagytok mi lesz Danyvel és Niallel ezután, írjatok a chatbe, vagy kommenteljetek ;)
Sziaszok.
Viki :)